Mazsola Családi Napközi
Üdvözöllek a Mazsola Családi Napköziben
Elsősorban a bölcsődés korosztály számára, de lehetőséget biztosítunk az óvodás és a kisiskolás gyermekek délutáni befogadására is.

Az óvodák és a bölcsődék maximális létszámmal működnek, ezért a szülőknek nagy segítség lehet egy családias hely, ahol kis létszámban foglalkoznak szakképzett pedagógusok gyermekükkel.
A családi napközik arculatát alapvetően meghatározza a családias, otthonos légkör, a gyermekközpontúság, a sokoldalú képesség –és készségfejlesztés.
Minden téren színvonalas szolgáltatást szeretnénk nyújtani, úgy hogy a szülők elégedettek legyenek munkánkkal,így különféle programokkal színesítjük napi tevékenységeinket.
Alapelvünk, hogy megismerjük és elfogadjuk a gyerekeket, akiket a Felnőttekkel egyenrangú személyiségnek tekintünk. Egészséges, harmonikus fejlődésükhöz igyekszünk kielégíteni testi, érzelmi, szellemi szükségleteiket.
Felelősségteljes feladatnak tekintjük, hogy nevelési folyamatokba szüleik felhatalmazásával bekapcsolódhatunk. Arra törekszünk, hogy a napi természetes ritmusba szőtt életkoruknak megfelelően összeállított elfoglaltságokkal megteremtsük biztonságérzetüket, fokozatosan fejlesszük képességeiket.
A szülőkkel együttműködve, sok szeretettel odafigyeléssel szeretnénk érzelmileg felvértezni a kisgyermekeket, hogy kialakulhasson önálló személyiségük, helyes értékrendjük. A családi napközi kis létszáma lehetőséget ad arra, hogy napirendünk az-életkori sajátosságokhoz alkalmazkodva- rugalmas legyen.
Mivel a gyerekeknek lételeme a mozgás és a játék, e tevékenységek közben szerzett tapasztalataik alapján tesznek szert rengeteg alapismeretre, a mi dolgunk, minél több lehetőséget biztosítsunk a tapasztalatszerzésre.

Játékos formában, a célnak megfelelő eszközök segítségével fejleszthetjük szenzoros érzékelésüket, finommotoros képességeiket. Ezek készségek fejlesztéséhez segítségül hívjuk a zene, az irodalom, a művészetek a tánc, a kézművesség világát. Funkció- és szerepjátékok lehetőségének biztosításával, szabályjátékokon keresztül fokozatosan megtanulhatnak alkalmazkodni szűkebb-tágabb környezetük elvárásaihoz, figyelni társaikra, szocializálódnak.
Napközi

További településeken várható nyitás:
Debrecen, Hajdúszoboszló, Nyírmártonfalva, Vámospércs, Berettyóújfalu, Nyírábrány